Hetedik alkalommal rendezte meg a Piac & Profit a Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferenciát, melyen az LG Energia Kft. is részt vett szakmai támogatóként. A konferencia előadói és a konferencián megfordult 325 résztvevő érdeklődése bizonyította, hogy hazánkban is óriási az érdeklődés a környezetvédelem, élhető világunk fennmaradása, illetve a fenntartható fejlődés terén elért eredmények iránt.
“Az energiatermelésben is eljött a rendszerváltás ideje” címmel kerekasztal beszélgetésen részt vett Ősz András ügyvezetőnk is. A megújuló energia felhasználása, a fosszilis energiahordozók, az energiatermelés decentralizálása mellett az energiahatékonyság is terítékre került. Ezzel kapcsolatban most is hangsúlyoztuk, hogy “bármilyen beruházást, akár megújuló energiaforrásokra történő átállást mindenekelőtt az energiahatékonysági beruházásnak kell megelőznie. Ez lehet minden más kiindulópontja, akár okos városokról, akár elektromobilitásról, akár megújuló energiaforrásokról, akár atomerőművekről beszélünk.” Természetesen nem mentünk el szó nélkül az energetikai auditok mellett sem, hiszen “egy cég már azzal is akár 10 százaléknyi energiamegtakarítást érhet el, ha elvégezteti az energetikai auditot. Ebben az esetben a menedzsment ugyanis figyelni kezd arra, hogy mire mennyi energia megy el és ez mennyibe kerül és már így hatalmas összegeket lehet megtakarítani.”
A kerekasztal beszélgetés résztvevőinek egyöntetű véleménye volt, hogy nagyon fontos mind az emberek, mind a döntéshozók szemléletmódjának formálása az energetika területén. A döntéshozóknak közvetlen támogatásokkal és oktatási, tudatformáló programokkal kell a fenntartható fejlődést, a megújuló energiatermelők elterjedését, valamint az épületekben és az iparban rejlő hatalmas energiamegtakarítási potenciált támogatniuk. A lakossági szektorban az energiapazarló épületek felújítása vagy új korszerű lakóépületek építése szociális szempontból egyre égetőbb kérdés, de ugyanakkor gazdasági hatásait tekintve egy nemzetgazdasági szinten is minden szempontból és mindenki számára megtérülő terület, ágazat lehet.
A kerekasztal beszélgetésről egy teljes cikket készített a rendezvény főszervezője a Piac és Profit.
A rendezvényen kiállítóként is részt vettünk és minden érdeklődővel elbeszélgettünk az energiahatékonyságról. Sok résztvevővel volt alkalmunk beszélgetni, és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, mely bizakodóvá tesz bennünket a zöldebb és fenntarthatóbb szemléletmód elterjedésével kapcsolatban.